2016. augusztus 18., csütörtök

München, Olympiapark, SzG3


Ahogy kijárok Németországba, igyekszem mindig valami látnivalót is megtekinteni, ha már ott vagyok. Most az Olympiaparkba fogunk ellátogatni. Az egész létesítmény komplexum az 1972-es olimpiára készült, szemmel láthatóan egy jól megválasztott koncepció alapján. Ez különösen vonatkozik az egyes létesítmények tetőszerkezetének kialakítására. Magát a területet egy második VH-s romterületen alakították ki, a dombokat is romokból építették majd borították be zöld növényzettel A terület hosszában egy mesterséges tó is kialakításra került. Miután már sportolásra nem használják az épületeket, az egész egy nagy szabadidő komplexum lett különféle látványosságokból. Ezek zöme a meglévő épületekbe költözött be, de pont a közepébe belenyomtak egy kis vidámparkot egy hatalmas óriáskerékkel, ami azért eléggé kirí az összképből. A stadiont sem használják már sportra, de külön belépődíj ellenében megtekinthető (bár úgy láttam egyes sportcsatornákon, hogy játszanak itt azért meccseket). Egy darabig itt játszott a Bayern München foci csapat, de ahogy elkészült az új Allianz Aréna, oda költöztek ki (erről is felteszek néhány képet ide, noha helyileg máshol van, de azért nem írok egy külön beszámolót). Igazából az egész park nagy érdeme, hogy nem dobták ki az egész olimpiaparkot, hanem szépen megőrizték az utókornak (jelenleg is folynak felújítási munkálatok számos helyen), valamint sikerült egy nagyon szép parkot is kialakítani, ahol rengetegen tudnak pihenni, kocogni, sétálni. Egyébként a területen azért van néhány hely ahol sportolni is lehet, pld sok aktív teniszpálya is található itt. Egy fél napot megér az park, valamint ide nem messze található a BMW Welt is.

Vissza a főoldalra (katalógus)

Az összes, München, Olympiapark-ban készített fotó ITT található!

















- az Allianz Aréna:








Vissza a főoldalra (katalógus)