2023. június 6., kedd

Bad Tölz (2023), SzG3

 Vissza a főoldalra (katalógus)

Beszámoló Fotóalbuma ITT található!

Bad Tölz-ben már voltam többször, de mindig egyedül (munka miatt utaztam át többször erre felé). Most viszont hazafelé óhatatlanul előjött, hogy a feleségemmel együtt nézzük meg az óvárost, mivel este mindegy, hogy mikorra érünk haza. 
Bad Tölz egy fürdőváros, amire a Bad előtag is utal, csak 1969 óta viseli ezt. Itt épült az Alpamare, Európa első tisztán magánfinanszírozott és -üzemeltetett élményfürdője nyílt meg Tölzben 1970-ben. 
Bad Tölz legnagyobb turisztikai vonzereje (a fürdői részlegen túl) a Marktstrasse, amely régi barokk és késő középkori kereskedő házakból áll, főleg patríciusok és gazdag kereskedők voltak a tulajdonosok. A legfőbb az, hogy ezen házak zöme festett ház, az ún. Lüftlmalerei (légfestés (kültéri festés)), amely Bajorországra és Ausztriára jellemző. Amikor legutóbb erre jártam, sajnos borult volt az idő, nem igazán jöttek ki a színek, de most nagyon szép napos volt az idő és legalább az egyik oldal napos volt (a Fotóalbumban további szép festett ház látható). Ami nagyon lerítt az egészről, az a gazdagság, még német viszonylatban is (meg az árak, főleg a ruházat és a cipők területén). Vettünk közértárut, sokkal kedvezőbb volt, mint itthon.
Egy megfigyelés: ha valaki vásárol valamit egy közértben (EDEKA, REWE, stb ) a számlán részletese ki van dolgozva, hogy mekkora összegért fizetek 7 % ÁFÁT és mekkora összeg után 19 %-ot. Minden élelmiszer a kisebb kategóriába tartozik, a dohányáruért, az alkoholos italokért meg a hasonlókért kell csak a magasabb ÁFÁ-t fizetni. De a szállásért is csak 7 % ÁFÁT fizettünk. Azért a 20 % differencia elég sok, mondjuk 7 éjszaka esetében, mint ahogy mi voltunk. A magyar számlákon semmi kimutatás nincs (bár minden 27 %, de azért érdekes lenne annak hatása, ha fel lenne tüntetve, hogy egyes vásárláskor mekkora ÁFÁ-t fizetünk itthon. Lenne csodálkozás, mert most csak azon füstölgünk, hogy nagy a számla összege). 
Ennyit erről, a lényeg, hogy a túra jól sikerült, rendben hazaértünk. 



















Vissza a főoldalra (katalógus)

2023. június 3., szombat

Garmisch-Partenkirchen, Zugspitze (2023), SzG3

Vissza a főoldalra (katalógus)

Beszámoló Fotóalbuma  ITT található!

Sikerült egy másik Top-ot leküzdeni (az első a Top of Europe volt Svájcban), ez most a Top of Germany volt. Ez előbbi 3571 m magas, míg a mostani 2964 m volt. 

Először lássunk néhány tényt. A csúcs két ország között oszlik meg, a kisebbik rész Ausztriáé, a nagyobbik Németországé. A német rész is két közigazgatási egységhez tartozik: Garmisch-Partenkirchen (GP) és Grainau. Az osztrák és német rész élesen el van választva, még áll a régi Alte Zolhütte (a Régi Vámkunyhó), majd a kapu felett felirat: Szívélyes üdvözlet Tirolban. Az osztrák oldalon az épület alján látszik a zászlójuk színe: piros-fehér-piros sáv.  Az egyszerűség miatt Garmisch-Partenkirchenhez teszem fel a katalógusban. 

Most lássuk a feljutást: az osztrák oldalról a legegyszerűbb, egy nagykabinos felvonó jön fel, közvetlenül a csúcsra. A német oldal komplikáltabb, de e miatt érdekesebb is. A klasszikus megoldás: a pályaudvar mellől indul a Bayerische Zugspitzbahn 1000 mm-es nyomtávú kisvasútja. Az első szakasz hagyományos kisvasút. Mint kiderült, Grainaunál át kell szállni a fogaskerekű vasútra. Ezt előre nem tudtuk, így a kisvasút legbelsejében ültünk le, ami később tele lett, így aki álltak vagy közelebb voltak az ajtókhoz, gyorsabban átjutottak a másik vonathoz és könnyebben jutottak ülőhelyhez. Szerencsére egy udvarias német fiatalember átadta a helyét a felségemnek. Ez azért fontos, mert a meredek pálya miatt erősen dől a vonat és a sok utas miatt kényelmetlen is (pedig előszezonban voltunk csütörtökön. Mi van nyáron?). A menetidő is elég hosszú, összesen kb 70 perc. A fogaskerekű nem megy fel a csúcsra, megáll a Platónak nevezett helyen. Igazából itt lehet találkozni a hóval, fent a csúcson alig, mivel az egy teljesen kiépített hely, csak néhány összetolt hókupac van ott. 

Ha itt kiélveztük a havat, induljunk el a Gletscherbahn nevű kabinos felvonóhoz. Ez visz fel a csúcsra. Korlátozás nélkül akár többször is lehet használni (fel és le), itt nincs egyedül beléptető rendszer. 

Ha felértünk a csúcsra, akkor nincs más hátra, csodálni kell a panorámát (egy jó! napszemüveg elkel itt). Több mint 200 hegycsúcs látszik jó időben és 4 ország hegycsúcsait lehet látni. Erről többet  nem írok, azt tényleg látni kell.

Itt található Németország legmagasabb fekvő turistaháza: Münchner Haus auf der Zugspitze (2964 m)

Mind az osztrák, mind a német oldalon van vendéglő, nekünk az osztrák tetszett jobban, így ott ebédeltünk. Az összes pincér magyar volt és mondták, hogy a séf is az. Itt jegyzem meg, hogy úgy az osztrák, mind a német főételek adagjai lényegesen nagyobbak, mint az itthoni adagok, így mi zömmel ebédkor két levest ettünk egy főétellel, néha még így is alig tudtuk megenni azokat. Itt is volt problémánk az adagokkal, én végül is a leves felét tudtam megenni, a feleségem összesen egy almás rétest kért, de akkora adagot kapott, hogy ketten nem tudtuk megenni (én még egy bajor kolbásszal is megkínlódtam), egy kicsi azért maradt. 

Javaslat. Ha valaki fogaskerekűvel jött fel, menjen le a nagykabinos felvonóval Eibsee állomásra (Eibsee Seilbahn). Ennek több előnye is van. Felfelé az út jó részét alagútban teszi meg a vonat, így nem látni semmit. A kötélpálya 120 személyes kabinja a padlóig üvegezett, jó kilátással az alászállás közben és 10 perc alatt leér Eibsee-hez. Itt át kell szállni a fogaskerekűre, majd Grainaunál a kisvasútra. Mindenhol a meglévő jeggyel lehet átjutni a kapukon. A vonalkódot kell beolvasni. Látszólag bonyolult, de zökkenőmentesen megy az egész.

Ha elolvassuk a hivatalos kiadványokat, akkor látjuk, hogy ez a kötélpálya (Eibsee Seilbahn) három világcsúccsal is büszkélkedik:            

- a./ a világ legnagyobb acélszerkezetes tartópillére 127 m magas             

- b./ egy szakaszban a világ legnagyobb szintkülönbségét gyűri le: 1945 m             

- c./ itt található a világ leghosszabb szabad oszlopköze is: 3213 m

2023-ban 69 Euró volt a jegy a Zugspitze körtúrára. 

Szerintem ennyi információ elég, végig csinálni a túrát tetszőleges irányba és élvezni a látványt és esetleg a kulináris élményeket is (megéri).






























Vissza a főoldalra (katalógus)


2023. június 2., péntek

Garmisch-Partenkirchen (2023), SzG3

 Vissza a főoldalra (katalógus)

Garmisch-Partenkirchen-ben igazából egyetlen jó van és ez az elhelyezkedése. Ráadásul még csak nem is város, pedig elég nagy területen fekszik. Ez Németország utolsó olyan települése (2023), amely regionális központ (egyben a központ fővárosa úgy hogy nem város - kissé képzavar) miközben a hivatalos titulusa Markt (Piac), Így is van kiírva a város táblákra Markt Garmisch-Partenkirchen (és nem Stadt). Ez van. Amúgy két település egyesítéséből jött létre 1935-ben, amikor is téli olimpiai hely lett, itt tartották az 1936-os téli olimpiát (legyen már valamilyen nagyobb település a helyszín). 

Ipara gyakorlatilag nincs (csak háziipar, kereskedelem), teljesen a turizmustól függ. Igen nagy volumenű az idős gondozás, nehéz helyet kapni a sok idős otthon ellenére. Viszont nagyon jó kiinduló pont a téli-nyári sportokhoz, kirándulásokhoz. München sincs messze (kb. 70 km), végig autópálya, könnyen ide lehet jutni akár egy napra.

Olvasva a wiki GP-ről szóló oldalát, csak egy híres szülöttet találtam, Richard Strauss, még egy intézet is foglalkozik vele (a többi név nekem nem mond semmit)

Főbb kiránduló célok:

1./ a Zugspitze csúcs. Ide fogaskerekű vasúttal ill. kötélpályán lehet eljutni. Érdekesség: maga a csúcs Ausztria és Németország között oszlik meg (a kisebb rész Ausztriáé), viszont a német rész is kétfelé oszlik a csúcson: kb fele GP-é, a másik fele Grainau-é (innen indul fel a csúcsra a nagykabinos felvonó)

2. A Partnach szurdok. Az eddigi legszurdokabb szurdok, amit láttam (egy újabb képzavar), pedig már láttan jó néhányat. A 4. képen látható arab nyelvű tábla a szurdok alsó bejárata előtt látható, valószínűleg az arabok nem ismerik a behajtani tilos táblát és a kocsijuk elszállításával kell megfenyegetni őket.

3. A Garmisch Classic. Kötélpálya rendszer, jó körtúra lehetőséggel.

Meg sok egyéb kötélpálya, télen rengeteg sífelvonó

A Zugspitze-t két oldalról is meg lehet kerülni és átjutni Ausztriába, ott is rengeteg látnivaló van. Az osztrák részről is megy fel kabinos felvonó az osztrák csúcs-részre, a másik oldalon található Mittenwald, ahonnan könnyen elérhető az osztrák oldalon található Leutascher Geisterklamm

Ezen kívül több kisebb.nagyobb szurdok, vízesés + a kötélpályák találhatóak viszonylag közel, végig kell nézni a térképet. 
























Vissza a főoldalra (katalógus)